Plusz egy év óvoda: fontos dologra hívta fel a figyelmet a Szülői Hang

Fontos feladatok várnak azokra a szülőkre, akik azt szeretnék, hogy a gyermekük még egy évet maradjon az óvodában.

  • Eduline

A Szülői Hang Közösség a Facebookon arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatéves gyerekek szüleinek most kell átgondolniuk, hogy gyermekük maradjon-e még egy évet óvodában.

Ha nem szeretnék, hogy 2023 szeptemberében elkezdje az általános iskolát (bár addigra betöltenék a hatodik életévüket, vagyis tankötelessé válnának), egy kérvényt kell benyújtania az Oktatási Hivatalnak január 1-je és 18-a között.

„Aki lekési, az lemarad a lehetőségről. Nagyobb esélye van annak, aki előre be tud szerezni támogató dokumentumokat” – teszik hozzá. A legfontosabb tudnivalókat egy cikkben összefoglalták, ezt itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.