Kérjenek bocsánatot a megfenyegetett tanároktól - ezt követeli a tankerületi vezetőktől a CKP

Az oktatásirányítás és a tankerületi központok igazgatói nyilvánosan kérjenek bocsánatot a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusoktól, akiket az elmúlt napokban elbocsátással fenyegettek – többek között ezt követeli a Civil Közoktatási Platform (CKP).

  • Eduline/MTI

„Az oktatási terület érintett, tapasztalt és kompetens szereplőiként kijelentjük, hogy a kormányzat és az oktatásirányítás szereplői részéről eddig elhangzott állításokkal szemben az oktatási rendszerünk immáron képtelen ellátni alapvető feladatait, képtelen minden gyermek számára olyan gondoskodást, fejlesztést, tudásokat, képességeket és készségeket biztosítani, amely későbbi boldogulásuk, sikerességük, életben való beválásuk előfeltétele” – olvasható a Civil Közoktatási Platform állásfoglalásában.

Kiemelik: a pedagógushiány lassan húsz éve ismert probléma, amelyet a 2010 óta regnáló Orbán-kormányok „teljességgel inkompetens, minden korszerű szakmaiságnak ellentmondó intézkedései” felerősítettek.

Hozzáteszik azt is, hogy a sztrájk alapvető munkajog, polgári engedetlenségre pedig „elkerülhetetlen, amikor a demokratikus keretek már súlyosan sérülnek, és a hatalom megfosztja jogaitól a munkavállalókat”.

„A pedagógusok tiltakozó akcióinak vitathatatlan legitimitást ad az első két pont. A közoktatásban dolgozó felelős szakemberként a tiltakozók kiállnak a szakmaiság mellett, a gyermekek és a társadalom érdekeiért, hangot adva más iskolahasználói csoportok (szülők, diákok) elégedetlenségének, kétségbeesésének is.  A tanulók megfelelő minőségű oktatáshoz való joga nem a polgári engedetlenség és a sztrájk miatt elmaradó órák miatt csorbul, ám annál nagyobb mértékben sértik azt a tanárhiány miatt elmaradó vagy formálisan megtartott órák, a tanárok túlterhelése és autonómiahiánya miatti minőségromlás” – írják.

Felháborítónak tartják „a feladatait nem teljesítő, a felelősségeit figyelmen kívül hagyó kormányzati, oktatásirányítási szervek és szereplőik hazug nyilatkozatait, a köz- és gyermeki érdekeket képviselő pedagógusok hivatástudatának, erkölcsi felelősségének megkérdőjelezését, fenyegetésüket és megfélemlítésüket, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesének leváltásával megkezdett megtorló intézkedéseket”.

Kiemelik: a társadalom, a szülők, a diákok és a hallgatók a pedagógusok mellett állnak, nem hagyják magukra őket. „Kérjük a szülőket, tanárokat, ha bármilyen, az állam, mint fenntartó által elleplezni kívánt visszásságot tapasztalnak, ami a gyermekeink kárára van (nincs szakos tanár, nincs helyettesítés sem, hideg van a teremben stb.), hozzák nyilvánosságra! Írják meg az ombudsmannak, a parlamenti képviselőjüknek, nekünk. Segítünk kihangosítani, hogy elérjük, a gyermekeink azt kapják, ami nekik jár. Felelős, támogató gondoskodást és ellátást, az elérhető legmagasabb minőségben” – zárul az állásfoglalás.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.