Az egyik budakalászi iskolában is élőlánccal tiltakoznak a pedagógusok fenyegetése ellen

Nemcsak Miskolcon, hanem az egyik budakalászi iskolában is élőlánccal tiltakoznak az ellen, hogy a tankerületek elbocsátással fenyegetik a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusokat.

  • Eduline

„Kedves Szülők! Bizonyára sokan értesültek róla, hogy iskolánk öt pedagógusa a héten polgári engedetlenségi akcióban vett részt, kifejezve tiltakozását az oktatásban kialakult tarthatatlan helyzet ellen. Pénteken ez az öt kollégánk a tankerülettől a sajtóban is számtalan helyen megjelent levelet kapta, amelyben lényegében megfenyegetik őket, hogy amennyiben továbbra sem veszik fel a munkát, a tankerület elbocsátja őket. A levelet a tankerület alkalmazottai személyesen kézbesítették az iskolában, illetve az iskolán kívül tartózkodóknak otthonukban” – olvasható abban a levélben, amelyet a Szentistvántelepi Általános Iskola nevelőtestülete küldött a szülőknek.

Kiemelik: Miskolcon, a Herman Ottó Gimnáziumban az egyik igazgatóhelyettes is részt vett a polgári engedetlenségben, őt ebből a pozícióból hétfőn elmozdítja a fenntartó. A döntés ellen a gimnázium tanárai hétfő reggel az iskola előtt fekete ruhában élőlánccal demonstrálnak.

„Mi is hasonló szolidaritási megmozdulást tervezünk szeptember 12-én, hétfőn 7:30 és 8:00 között, hogy a kollégáinkat ért fenyegetés ellen tiltakozzunk. Az élőláncba várjuk a szülőket, nagyszülőket, illetve bármely nagykorú támogatót, aki velünk együtt kiállna a megfenyegetett pedagógusok mellett. Mi, a tantestület tagjai a miskolci tiltakozókhoz csatlakozva feketében leszünk” – írják, hozzátéve: a gyerekeknek az akció közben felügyeletet biztosítanak.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.