Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Naponta 3-4 órát is foglalkoznak az általános iskolás diákok szülei a diákok iskolai teendőivel, derült ki a MediaMarkt legfrissebb kutatásából.
Jövő héten kezdődik a 2022/23-as tanév, egy friss felmérésből pedig kiderült, hogy az általános-, vagy középiskolás diákok szüleinek közel 40%-a naponta átlagosan 1-2 órát fordít az iskolai teendőkre, a reggeli elindulástól, a közös tanuláson át, egészen a szülői értekezletig. Az alsósok esetében azonban ez több is lehet, a válaszadók 17%-a akár 3-4 órát is eltölt ezekkel a teendőkkel.
Mire megy el a legtöbb idő?
A szülők közel felének (47%-nak) a közös tanulás, illetve a házifeladatok ellenőrzése veszi el a legtöbb idejét. Érdekes módon ez az arány a felső tagozatos gyerekek szüleinél a legmagasabb, de a középiskolások esetében is sok szülő, a megkérdezettek harmada, jelölte meg ezt a legidőigényesebb teendőként.
Ezt az időt úgy lehet csökkenteni, ha a szülők például jegyzeteléstechnikát vagy időbeosztást tanítanak nekik vagy azt, "hogy hogyan használja a képzeletét és fantáziáját, tanítsák meg kérdezni és segítsenek felépíteni a saját, személyre szabott tanulási stratégiájukat” – javasolja Lantos Mihály, tanulásmódszertani szakértő.
Érdekes viszont, hogy a nagy időigény ellenére a magyar szülők többsége még mindig ragaszkodik a házi feladatokhoz, annak ellenére, hogy a szakemberek véleménye megoszlik arról, van-e értelme otthoni feladatokat adni a nyolc-kilenc órán át iskolapadban ülő gyerekeknek. Persze a tanárok és a tanítók zöme is ragaszkodik a leckéhez.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).