Két bronz- és egy ezüstérmet szereztek a magyar diákok a csillagász-diákolimpián

Véget ért a 15. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia, ahol szintén kiemelkedően szerepeltek a magyar diákok.

  • Eduline

A georgiai Kutasiban az általában ötfős csapat helyett betegség miatt idén négy diák képviselte Magyarországot - írja a Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalán. A magyar diákok így is remekül szerepeltek:

Két bronz- és egy ezüstérmet szereztek a versenyzők:

  • Mátéfy Ádám, Budapestről ezüstérmes,
  • Kertész Balázs Zoltán, Debrecenből bronzérmes,
  • Kinyó András, Szegedről szintén bronzérmes lett.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.