Apáczais diák nyerte a Nemzetközi Kémiai Tornát

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákja szerezte meg az egyetlen egyéni aranyérmet a Budapesten rendezett Nemzetközi Kémiai Tornán.

  • Eduline

Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szervezték augusztus 17. és 20. között a Nemzetközi Kémiai Tornát (IChTo) - közölte az egyetem, hozzátéve,

a legnagyobb sikert azonban Saracco Lucio aratta: az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákja a legjobb opponensként végzett, és elnyerte a verseny egyetlen egyéni aranyérmét is.

A versenyen egyébként mindkét magyar csapat ezüstérmet szerzett, mivel a hagyományoknak megfelelően a házigazda két csapatot is indíthatott. Az eredményekről bővebben itt írtunk korábban.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.