Mikor derül ki, milyen osztályokat indítanak jövő szeptemberben a középiskolák?

Mikor és hol jelenik meg a középiskolák felvételi tájékoztatója, és miért érdemes végigolvasni?

  • Eduline

Néhány nappal ezelőtt összegyűjtöttük a 2023-as középiskolai felvételi legfontosabb dátumait. Az első – és alighanem a legfontosabb – az október 20-a, eddig kell ugyanis megjelennie a középiskolai felvételi tájékoztatóknak az intézmények oldalán.

Érdemes alaposan átolvasni ezeket a dokumentumokat (még akkor is, ha első ránézésre hosszú és unalmas olvasmány), mert nemcsak azt találjátok meg benne, hogy milyen tanulmányi területekre (vagyis tagozatokra) lehet jelentkezni, hány osztály indul jövő szeptemberben, hanem azt is, hogy milyenek az adott iskolában a pontszámítási szabályok. Kötelezővé teszik-e a központi írásbeli felvételit, tartanak-e szóbelit, és ha igen, annak mik a követelményei.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.