Rengeteg magániskola zárt be Afganisztánban, több mint hatezren veszíthetik el a munkájukat

Több mint 400 magániskola zárt be Afganisztánban a Tolonews című afgán hírportál szerint, az intézmények a bezárásokat egyebek között gazdasági nehézségekkel és a tanulók elmaradásával indokolták.

  • Eduline/MTI

Zabihullah Furkáni, az afganisztáni magániskolák szövetségének egyik tagja azt mondta, nagyon sok diák a szegénység miatt hagyja abba tanulmányait, a lányoknak pedig a tálib kormányzat döntése legfeljebb az általános iskolai hatodik osztályáig engedélyezi az oktatást.

Mohamed Daúd, a szövetség korábbi elnöke a Tolonews-nak azt mondta, a bezárások miatt több mint hatezren veszíthetik el munkájukat.

Zabihullah Mudzsháid, a tálib kormány szóvivője korábban vallási okokkal indokolta a lányok oktatását korlátozó rendelkezést. Igaz, korábban a tálibok azt ígérték, a jelenleg érvényben lévő tiltás csupán átmeneti.

A tálibok 1996 é 2001 között kormányozták először Afganisztánt, ekkor több, a nők számára hátrányos rendelkezést hoztak. Bár tavaly augusztusi hatalomátvételük után azt ígérték, hogy mindenki jogait tiszteletben tartják, amíg az iszlám törvények és az afgán szokások engedik, nem sokkal később ismét erőteljesen korlátozni kezdték a nők jogait.

A hatalomátvétel óta Afganisztánban tovább mélyült a humanitárius válság is, mert a nyugati országok - valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - felfüggesztették a segélyek folyósítását, az Egyesült Államok pedig befagyasztotta az afgán központi bank számláit.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.