40-50 százalékkal kerülnek többe idén a füzetek

Többe kerül az iskolakezdés, mint egy évvel korábban, nagyot emelkedett a füzetek ára.

  • Eduline

A Világgazdaságnak Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója azt mondta, az idei első fél évben a magyarországi papíriparban havonta 10 százalékos drágulás volt. A szakember szerint valószínűsíthető, hogy most tetőzik az áremelkedés, és a következő hónapokban már jóval szerényebb lesz a drágulás üteme.

Az iskolakezdés emiatt drágább lesz, a füzeteket és más papíripari termékek 40-50 százalékkal kerülnek többe, mint az év elején. 

A nem papír jellegű irodaszereknél is 30 százalékos drágulással lehet számolni. Ezek főként importtermékek, így az árfolyamváltozás és a szállítási költségek emelkedése is hatással van az árakra. A papír áremelkedésének okairól korábban mi is írtunk, cikkünket itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.