Újabb nemzetközi versenyen szereztek érmet magyar diákok

Két ezüst- és két bronzérmet szereztek magyar diákok a nemzetközi földrajzi olimpián, az iGeo-n.

  • Eduline

A versenyt idén is online tartották, a magyar csapat - Lontay Olivér (Milestone Institute, Budapest), Szekeres Panna (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád), Rózsa Simon Péter (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Budapest) és Kurenkov Efim (Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Gimnázium, Budapest) – ezért a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében oldották meg a feladatokat.

Idén 54 országból 209 diák indult az angol nyelvű versenyen.

A csapattagokat a PTE TTK munkatársai választják ki és készítik fel a nemzetközi versenyre - az országos, angol nyelvű földrajzi tanulmányi versenyen, a Hungeocontesten válogatják ki az indulókat.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.