Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) közleményben reagált a kisvállalkozókat hátrányosan érintő törvényjavaslatra.
A PDSZ szerint a változtatás több tízezer olyan munkavállalót is érint, akik az oktatásban dolgozónak. Akik mellékállásban a “nyomorbérüket” egészítik ki azzal, hogy nyelviskolákban tanítanak vagy továbbképzéseket tartanak, tehát cégeknek is számláznak.
Az adózás évközbeni, ráadásul ilyen mértékű változtatása “súlyosan veszélyezteti a jogbiztonságot”, elfogadásával pedig a kormány megsértené az Alaptörvény követelményeit.
,,Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával, hanem felelős, átgondolt politizálással kellene megvédeni!” - írja a szakszervezet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.