Betiltották a 8 órai iskolakezdést a kaliforniai középiskolákban. Itthon is jó döntés lenne?

Nyolc óra előtt nem kezdődhetnek órák a kaliforniai iskolák felső tagozatán, a középiskolákban pedig legkorábban fél kilenckor indulhat a tanítás.

  • Eduline

A Qubit azt írja, a szabályt még 2019-ben fogadták el, de csak idén ősszel lép életbe. Kalifornia az első amerikai állam, amely törvénybe foglalta a túl korai iskolakezdés tilalmát, de hasonló javaslatok vannak napirenden New Jersey és Massachusetts államban is.

A döntés támogatói szerint a tizenévesek jobban teljesítenek, ha ki tudják aludni magukat, fizikai és mentális egészségük is javul, és a középiskolások körében az autóbalesetek száma is csökken.

Az amerikai középiskolákban a 2017/2018-as tanévben a reggel 8 órai kezdés volt az leggyakoribb, de az intézmények 42 százalékában ennél korábban kezdődött az első óra, 10 százalékában fél nyolc előtt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.