PSZ: a kétszer 10 százalékos béremeléssel "csak a lék nagyságát csökkenti" a kormány

Ezzel csak csökkentik a lék nagyságát a hajón, de a süllyedést nem fogják tudni megállítani – mondta a kormány által felajánlott háromszor 10 százalékos béremelésről a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

  • Eduline

Totyik Tamás az Inforádiónak azt mondta, a háromszor 10 százalék első részét a kormány felhasználtnak tekinti – ez az idén januári emelés –, vagyis a következő két évben további 10-10 százalékos béremelésre kerülne sor. A PSZ alelnöke szerint még ezzel is jócskán elmarad majd a pedagógusok átlagbére más diplomás átlagkeresetektől. Ezzel csak „csökkentik a lék nagyságát a hajón, de a süllyedést nem fogják tudni megoldani”.

Úgy véli, azzal, hogy a sztrájktörvény lényegében elvette a sztrájk szervezésének jogát a pedagógusoktól, a kormány csak „kiengedte a szellemet a palackból”.

A sztrájk ugyanis szabályozott jogi környezetben történhetett volna. Ígérete szerint a jövőben is folytatni fogják a figyelemfelhívó akciókat, mindamellett, hogy a sztrájkjogról sem kívánnak lemondani, ezért annak kérését nemzetközi fórumok elé fogják tárni.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.