Orbán: a pedagógusok biztosan megkapják a 10+10+10 százalékos béremelést

A pedagógusok béremeléséről is kérdezték Orbán Viktort hétfőn, a Parlamentben.

  • Eduline/MTI

Az MSZP-s Harangozó Tamás az oktatás, az egészégügy és a rendvédelem helyzetét kérte számon a miniszterelnökön. Megemlítette, hogy az elmúlt időszakban kórházi osztályokat zártak be, vontak össze orvos-, nővér- és pénzhiány miatt. Ennek ellenére a jövő évi költségvetési terveztben "egy huncut fillér sincsen" sem a nővérek, sem az ápolók, sem a tanárok béremelésére.

Orbán Viktor azt mondta válaszul: a pedagógusok biztosan fognak kapni három egymást követő évben 10-10-10 százalékos béremelést, azt pedig, hogy azon felül "mi történik", majd a gazdaság teljesítményének fényében tudják megítélni.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.