Levelet kaptak a tanároktól a képviselők: arra kérik őket, ezt a törvénymódosítást ne szavazzák meg

Nyílt levelet küldött az országgyűlési képviselőknek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely azt kéri, hogy ne szavazzák meg a pedagógusok sztrájkjogát csorbító módosítást.

  • Eduline

„Az eredeti törvényjavaslat „a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről” szól. Ebbe a salátatörvénybe javasolja a módosító indítvány beilleszteni azt a – 2022. február 11-én este kiadott, Magyar Közlönyben megjelent - kormányrendeletet, mely egyebek mellett arról rendelkezik, hogy sztrájk esetén minden köznevelési intézményben biztosítandó gyermekfelügyelet, a tanórák 50 – egyes esetekben 100 - százalékát meg kell tartani” – olvasható a levélben.

A PDSZ kiemeli: a rendeletet a koronavírus-járványra hivatkozva, a védekezésről szóló törvény szerinti felhatalmazás alapján hozta meg a kormány.

„E rendelet gyakorlatilag ellehetetlenítette a sztrájkot az oktatási intézményekben, súlyosan sértve egy munkavállalói csoport sztrájkhoz, mint alapjoghoz fűződő jogát” – emelik ki. A veszélyhelyzet azonban június 1-jén megszűnik, ezért a mostani módosítás a köznevelési törvényben rögzítené a sztrájkrendelet előírásait, „ezzel véglegesen, törvényileg ellehetetlenítve az oktatásban dolgozók hatékony sztrájkhoz fűződő jogát!”

„Tisztelt Képviselő Asszony/Úr! Bízunk Önben, és feltételezzük, egyetért velünk abban, hogy az állampolgárok alapjogai nem korlátozhatók, és nem szavazza meg a fentemlített módosító javaslatot” – zárul a levél.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.