Arany- és ezüstérmet is szereztek a magyar diákok a lányoknak szervezett matekolimpián

A magyar csapat 57 ország közül a nyolcadik helyen végzett a European Girls’ Mathematical Olympiadon (EGMO), amelyet idén Egerben tartottak.

  • Eduline/MTI

Az első helyezett az Egyesült Államok csapata lett, a második helyen Peru, a harmadik helyen Ausztrália csapata végzett. A lányoknak szóló matematikai diákolimpián összesen 222 diák indult. 

A diákoknak 3-3 feladatot kellett megoldaniuk, ehhez mindkét napon 4 és fél óra állt rendelkezésükre. A két magyar csapat egy arany-, három ezüst- és három bronzérmet szerzett. Fülöp Csilla aranyérmes lett, a hivatalos európai versenyzők között összesítésben az egyéni osztott 3-4. legjobb eredményt érte el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.