Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
2022-től már természettudományból is tesztet kell írniuk a hatodikos, a nyolcadikos és a tizedikes diákoknak, ráadásul idén először online formában tartják az országos kompetenciamérést.
Mi változik 2022-től?
Míg az országos kompetenciamérések középpontjában 2001-től 2021-ig a szövegértés és a matematika állt, addig 2022-től a felmérés egy új területtel egészül ki: a diákok természettudományi kérdéseket is kapnak majd.
A másik újítás, hogy a feladatsorokat ettől az évtől nem papíron, hanem egy online felületen kell majd kitölteni.
Kiket "tesztelnek"?
A szövegértés, a matematikai és a természettudományi méréseken a 6., 8. és 10. évfolyamosok vesznek részt (vannak emellett idegen nyelvi mérések is, azokat a feladatsorokat azoknak kell költeniük, akik hatodik és nyolcadik évfolyamosok, és az angolt vagy a németet első idegen nyelvként tanulják).
Mikor lesznek a mérések?
A 6. évfolyamon 2022. május 18-31. között, a 8. évfolyamon 2022. május 4-17. között, a 10. évfolyamon 2022. április 20. – május 3. között.
Mit vizsgálnak a mérések?
Minden mérési terület tesztje két részből áll, minden részt 45-45 perc alatt kell kitölteni. Az Oktatási Hivatal oldalán azt írja, a matematikai eszköztudást, a szövegértési képességet és a természettudományos műveltséget mérő online tesztek olyan feladatokból állnak, amelyek elsősorban a diákoknak azt a képességét tesztelik, hogy ismereteiket hogyan tudják alkalmazni a valódi problémák, helyzetek megoldásában.
Az idegen nyelvi mérés pedig azt vizsgálja, hogy a diáőkok elérik-e az előírt szintet (6. évfolyam A1, 8. évfolyam: A2).
Milyen feladatokra lehet számítani?
A matematikatesztben egy feladathoz 1-2 kérdés tartozik, a feladatban bemutatott szituáció többnyire életszerű. A kérdések között vannak viszonylag egyszerű, könnyen átlátható, egy lépésben megoldható feladatok és vannak hosszabb számításokat igénylők, sőt olyanok is, amelyek önálló matematikai módszer leírását kérik.
| Két mintafeladat |
A mobilszolgáltatók új telefon vásárlásakor különböző kedvezményeket kínálnak. Tamás új telefont szeretne vásárolni, az ügyfélszolgálaton a következő két lehetőséget ajánlották neki. - Új telefonja vételárából lebeszélhet 3000 forintot - vagy: 15 százalék kedvezményt kap a vételárból Mekkora vételár felett jár jobban Tamás, ha a 15% engedményt választja? A Nap és a Hold az a két égitest a Naprendszerben, amely a legnagyobb hatást gyakorolja a földi életre. Mely tulajdonságok jellemzik az alábbiak közül a Napot és melyek a Holdat? A Földhöz legközelebb keringő égitest.Saját fénye van.Körülötte keringenek a bolygók.Fő összetevője a hidrogén.Felszínét kráterek borítják. |
A szövegértés részben különféle szövegek szerepelnek, amelyekhez 7-15 kérdés tartozik. Ezek azt vizsgálják, hogy mennyire értette meg a diák a szöveget, például vissza tudja-e keresni a szövegben található információkat, képes-e a szövegben található összefüggések felismerésére, tudja-e értelmezni a szöveget.
A természettudomány tesztben egy feladathoz 1-2 kérdés tartozik. A kérdések megválaszolásához elsősorban nem a tudásukra van szükségük a diákoknak, hanem fel kell dolgozniuk a feladatban szereplő információkat, adatokat.
A nyelvi mérések tesztjeiben egy feladathoz egy kérdés tartozik. A tesztek egyik felében az olvasott szöveg értését és szövegalkotást, a másik felében a hallott szöveg értését vizsgáló feladatok vannak. A tesztek csak zárt végű feladatokból állnak.
Példafeladatokat ezen a linken találtok valamennyi méréshez.
Mikor kap visszajelzést az iskola és a szülő az eredményekről?
A tesztek javítása központilag történik. Az ún. mérési azonosító segítségével a szülők is megnézhetik a gyermekük eredményeit. Ehhez a https://www.kir.hu/okmfit/ oldalon a Tanulói jelentés menüpontot választva az iskolától kapott mérési azonosító kártyán található mérési azonosítót kell megadni.
Mi az a háttérkérdőív, kinek kell kitölteni?
A tesztek megírása mellett a diákok kapnak egy háttérkérdőívet is: otthon, szüleikkel együtt válaszolhatnak a szociokulturális hátterükre vonatkozó kérdésekre. A háttérkérdőív online lesz elérhető.
A kérdőív kitöltése önkéntes, azonban érdemes időt szánni rá, hiszen a pedagógiában többszörösen bizonyított tudományos tény, hogy a tanulók teljesítményére nagy hatással van családjuk szociális, kulturális és gazdasági helyzete.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).