Reagált a minisztérium a pedagógustüntetésre: megköszönték a nem sztrájkolóknak a munkát

„Köszönet a tanároknak, akiknek elsöprő többsége gondolta úgy, hogy nem a sztrájknak van itt az ideje háború idején” – így reagált a szombat délutáni, a cikk megjelenésekor még zajló pedagógustüntetésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

  • Eduline

A tárca közleményében megismételte azokat az adatokat, amelyeket már szerda este is közzétett: szerintük a pedagógusok 13 százaléka sztrájkolt. „A sztrájkban résztvevők száma lényegesen elmarad a januári sztrájkban résztvevőéktől, a hét folyamán pedig még tovább csökkent. Köszönet a tanároknak annak belátásáért, hogy nem a sztrájk a tiltakozás legalkalmasabb módja egy háborús helyzetben, amikor a szomszéd országban háború folyik és az iskolákban gondoskodni kell azokról a gyermekekről is, akik most érkeztek Magyarországra” – írták.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a részvételi adatokról néhány órával ezelőtt egyébként azt írta, még mindig nem véglegesek az adatok, ezért érthetetlen, milyen részvételi adatokról beszélt a tárca és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már szerdán. A PDSZ számítása szerint legalább 20 ezer pedagógus sztrájkolt, és sokan polgári engedetlenségi akciót kezdtek.

Az Emmi idézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki azt mondta, hogy a tanárok követelései jogosak, azokkal a kormány is azonosulni tud, de arra kérik a pedagógus-szakszervezeteket, hogy „a háborúra való tekintettel - a mozdonyvezetőkhöz hasonlóan - fontolják meg a sztrájk felfüggesztését”.

A tüntetésről szóló tudósításunkat itt találjátok:

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.