Mire jó a középiskolák ideiglenes felvételi rangsora? És bekerülhet-e a 40., a 70. vagy a 100. helyen álló diák?

Szerdán a legtöbb középiskola közzétette előzetes felvételi rangsorát, de arra is mindenhol felhívták a felvételizők és a szülők figyelmét, hogy a lista még nem végleges, azaz még nem dőlt el, ki kerül be a különböző tagozatokra. De akkor mire jó a felvételi ideiglenes rangsora ? És mi alapján alakul ki a végleges sorrend?

  • Bezzeg Hanna

Mi az az ideiglenes felvételi rangsor?

Az ideiglenes felvételi jegyzék csupán egy kiindulópont: a rangsorra ugyanis minden diák felkerül, aki az adott képzést megjelölte, és megfelelt az alapfeltételeknek. A listán az is ott van, aki mondjuk csak a harmadik, az ötödik vagy akár a nyolcadik, kilencedik helyen jelölte meg az adott iskolát.

Márpedig őket nagy eséllyel fel fogják venni valamelyik (a saját jelentkezési lapjukon előrébb sorolt) középiskolába, vagyis az ő "kiesésükkel" a többiek előrébb kerülnek az ideiglenes rangsorban is. Hiszen ha egy diák listáján előrébb szerepel egy másik iskola, ahol felveszik, akkor oda kell majd beiratkoznia. A felvételi algoritmusról itt olvashattok:

Kell-e izgulni, ha 30 diákot vesznek fel egy osztályba, és ti az 50. helyen álltok?

Attól függ, mennyire népszerű az adott iskola. Az ország néhány topgimnáziumában valószínűleg baj (egész egyszerűen azért, mert ezeket az iskolákat az összes diák a jelentkezési lista első-második helyén jelöli meg), de számtalan más iskolában ilyen helyezéssel még simán be lehet kerülni. Jó kiindulópont átnézni a korábbi évek felvételi statisztikáit - ebben a cikkünkben lépésről lépésre mutatjuk meg, hogyan nézhetitek meg, hogy tavaly mekkora volt a túljelentkezés, az ideiglenes rangsor hányadik helyéről jutott be az utolsóként felvett diák (ez a lényeg), és hányan jelölték meg az iskolát a jelentkezési lap első helyén.

Mikor lehet sorrendet módosítani és kinek érdemes?

A tanulói adatlap módosítására (a megjelölt iskolák/tanulmányi területek sorrendjének változtatására) március 21-23. között lesz lehetőségetek. Előtte azonban érdemes mérlegelnetek néhány dolgot. Sorrendet ugyanis akkor érdemes változtatni, ha a jelentkezés leadása óta megváltoztak az elképzeléseitek, és már kevésbé szimpatikus számotokra az előre sorolt iskola.

Ha viszont az írásbeli és – adott esetben – a szóbeli eredménye alapján úgy tűnik, hogy esélyetek sincs bejutni a legszimpatikusabb iskolába, nem szabad változtatnotok. Ugyanis, ha azt az iskolát soroljátok az első helyre, ahol egészen biztosan sikerül a felvételi, éppen annak az esélyét zárjátok ki, hogy a bizonytalanabbnak tűnő iskolát a rendszer „kipróbálja”, és (nagy meglepetésre/valami csoda folytán) bekerüljetek a legjobbnak tűnő középiskolába.

Mikor derülnek ki a végleges eredmények?

A végleges eredmények miatt még egy bő hónapig izgulnotok kell, a középiskolák április 29-ig küldik el a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a diákoknak és az általános iskoláknak.

Mi történik, ha egyik középiskolába sem kerültetek be?

Ebben az esetben sem kell kétségbe esni, kihasználhatjátok a május 9-én kezdődő rendkívüli felvételi időszakot. Ilyenkor az üresen maradt férőhelyekre lehet jelentkezni - az adminisztratív ügyeket viszont már önállóan kell intézni. Az Oktatási Hivatal segít abban, hogy honlapján közzéteszi azoknak a középfokú iskoláknak az adatait, ahol a felvettek alacsony száma miatt rendkívüli felvételi eljárást kell kiírni.

 

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.