Mától országos sztrájkot hirdettek: mutatjuk, miért küzdenek a tanárok

Komoly bérrendezés, a terhek csökkentése és garantált illetmény - négy pontba szedtük, mit kérnek a tanárok a kormánytól.

  • Eduline

1. A pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye 2022. január 1- jétől – a kormány által ajánlott 10 százalékon felül – további 45 százalékkal emelkedjen!

A pedagógusok bérét 2015 januárja óta egy külön megállapított, azóta is változatlan (a 2014-es minimálbér összegének megfelelő) vetítési alap szabja meg. Pedig eredetileg a minimálbér alapján számították a fizetésüket. Ez fájó pont: az elmúlt hat évben a minimálbért fokozatosan emelték, ma már 200 ezer forint, vagyis a tanárok fizetését több mint 60 százalékkal kellene megtoldani ahhoz, hogy a köznevelési törvényben eredetileg rögzített szintet elérje.

2. Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye emelkedjen!

A szakszervezetek nemcsak a pedagógusok, hanem más iskolai dolgozók fizetésemelését is kérik, arra hivatkozva, hogy a közalkalmazotti illetménytábla 2008 óta változatlan.

3. A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021. szeptember 1-jétől heti 22 óra legyen!

A munkaterhek csökkentését is követelik a szakszervezetek, szerintük ugyanis a pedagógusok több mint heti 40 órát dolgozik.

4. A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órát legyenek beoszthatók gyermek- vagy tanulócsoportban önállóan végzendő gyermekfelügyeletre!

A szakszervezetek szerint rendszeresen előfordul az intézményekben, hogy pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztenseket – pedagógus jelenléte nélkül – osztanak be gyermekcsoportokba a pedagógushiány miatt.

A mai sztrájkról folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok.

Miért "néma" a magyarok fele?

Érdemes-e már gyerekkorban elkezdeni a nyelvtanulást? Mire jó a „babaangol” és az „ovis német”? Milyen két tannyelvű iskolák működnek Budapesten, és milyen képzést kínálnak? Mennyibe kerül a nulláról eljutni a B2-es szintig? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk a HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványában, amely a nyelvvizsga előtt állóknak is segít.

Hogy könnyebb legyen választani, összehasonlítottuk a legnépszerűbb vizsgatípusokat, megnéztük a feladatokat és az árakat, sőt még a szakmai és az online nyelvvizsgákat is. A HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványt keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt.
Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.