Már több mint 240 iskolából csatlakoztak tanárok a polgári engedetlenségi akciókhoz

Hétfőn ismét több iskolában döntöttek úgy tanárok, hogy nem veszik fel a munkát. Negyedik hete tiltakoznak így az oktatásban dolgozók a kormány sztrájkrendelete ellen.

  • Eduline

"A mi iskolánk is érintett a szaktanárhiányban" - mondta el a budapesti Farkasréti Általános Iskola egyik tiltakozó tanára reggel a PDSZ élő bejelentkezésében. "Sokat helyettesítünk, köztudott, hogy ez nincs kifizetve.

Frissen végzett, jelenleg pedagógus 1 kategóriába lépett tanároktól hallottam, hogy ebben a magasabb minősítésben kevesebbek keresnek, mint gyakornokként.

- magyarázta a tanárnő. 

Hétfőn a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola tanárai közül tizennyolcan, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tantestületéből tizenhárman, a zuglói Kaffka Margit Általános Iskolából húsz pedagógus kezdett polgári engedetlenségi akcióba.

A tanárok változtatni szeretnének

Február 14-e óta tiltakoznak a tanárok a kormány sztrájkrendelete ellen azzal, hogy polgári engedetlenség keretében nem veszik fel a munkát egy-egy napra, az akciósorozat a héten is folytatódik. Az elmúlt hetekben az Eduline-hoz eljutott információk szerint több mint 240 iskolából csatlakoztak a tanárok az akcióhoz. Az engedetlenségben részt vettek a budapesti rangsorvezető gimnáziumok tanáraitól kezdve az egyházi iskolákon át olyan intézmények tanárai is, akik nem is az Emmi alá tartoznak, sőt óvodai dolgozók is kiálltak a sztrájkjogok mellett.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.