Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A középiskolák hamarosan nyilvánosságra hozzák az ideiglenes felvételi rangsort, és közeleg a sorrendmódosítás ideje is.
A középiskolák március 16-án teszik közzé az előzetes felvételi rangsort, mely természetesen még nem a végleges eredményeket tartalmazza. Ezután
március 21. és 22.
között lesz lehetőség sorrendmódosításra vagy új tanulmányi terület felvételére. Fontos, hogy utóbbit csak olyan középiskolában tehetitek meg, amely már az eredeti tanulói adatlapon is szerepelt, illetve az érintett iskolával is egyeztetnetek kell erről. Új iskolát és annak új tanulmányi területét nem vehettek fel a módosító tanulói adatlapon, és tanulmányi területet sem törölhettek.
A módosító tanulói adatlapot a KIFIR rendszerben éritek el, és március 23-ig kell elküldeni az Oktatási Hivatalba - ezt az általános iskolátok elvégzi helyettetek, de a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők (akárcsak a jelentkezést) ezt is megtehetik az általános iskola bevonása nélkül.
Mikor érdemes sorrendet módosítani?
Az Oktatási Hivatal tájékoztatójában úgy fogalmaz, "évről évre tapasztalható, hogy ebben az időszakban a jelentkezők egy része a bizonytalanabbnak ítélt iskolákat/tanulmányi területeket hátrébb, míg a biztosnak tűnő lehetőségeket előrébb sorolja." Szerintük a módosítás akkor lehet fontos, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalatai alapján valakinek megváltozott a felvételi elképzelése. Vagy inkább más helyre szeretne elsősorban bejutni (és ha több helyre is felvennék, a saját választása, a tanulmányi területek között általa felállított sorrend lesz a döntő), illetve még inkább azért, mert lehetősége van olyan új tanulmányi területeket is megjelölni, amelyekbe a bejutás esélye nagyobb.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.