Leendő elsősök szülei, figyelem! Itt vannak a legfontosabb infók az idei beiratkozásról

Fontos dátum közeleg az általános iskolát választó szülőknek, érdemes időben elkezdeni a tájékozódást - mutatjuk, hogy mikor lesz az idei beiratkozás.

  • Eduline

A tanév rendjéről szóló rendelet szerint az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2022. április 21–22-én kell beíratni. A menetrenddel kapcsolatban az egyes óvodák és az általános iskolák készítenek majd beosztást.

Hogyan zajlik majd idén a beiratkozás?

Alapvetően, ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a gyerekeket a körzetes iskola hivatalból felveszi. A körzetes iskolák listáját ezen a keresőfelületen találjátok meg. Az is fontos, hogy az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt iskola szintén hivatalból felveszi.

Az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok és nyilatkozatok tankerületenként, sőt akár iskolánként is eltérőek lehetnek, ezért mindenképpen érdemes erről a beiratkozást megelőzően, időben tájékozódni az adott iskolánál.

Milyen általános iskolák vannak? Ennek megválaszolásában segít az Eduline, eddig összeszedtük az alapítványi és az egyházi iskolákat is, de további listákat is készítünk majd, hogy könnyebb legyen a választás.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.