Vezető gimnáziumok volt és jelenlegi diákjai is százával állnak ki a tiltakozó tanárok mellett

Sorra csatlakoznak a vezető gimnáziumok volt diákjai a szolidaritási akcióhoz - aláírásukkal állnak ki a tanárok polgári engedetlenségi tiltakozása mellett.

  • Csik Veronika

Rövid időn belül több vezető gimnázium öregdiákjai hirdettek aláírásgyűjtési akciót. A Városmajori Gimnázium több mint 650 volt diákja írta alá a szolidaritási nyilatkozatot, míg egy hasonló támogatónyilatkozatot indítottak a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium volt és jelenlegi diákjai is, ezt eddig 138-an írták alá.

A tanár mintát jelent a diákjainak. Azok a tanárok, akik kiállnak jogaik mellett, és akár a polgári engedetlenség eszközéhez folyamodva sztrájkolnak, azok megérdemlik elismerésünket, megbecsülésünket és támogatásunkat

- írják mind két iskola diákjai. Hasonlóan döntöttek a Szent István Gimnázium öregdiákjai is, az ő nyilatkozatukat is majdnem 100-an aláírták már.

Ahogy tegnap megírtuk, az ELTE Apáczai-gimnáziumának több száz volt diákja írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amellyel a sztrájkrendelet ellen harcoló tanárokat szeretnék támogatni. Az Apáczai után az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumának volt diákjai is aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Persze nem ők az egyetlenek, három nap alatt több száz tanárszakos hallgató írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amellyel szintén a sztrájkjogért harcoló tanárok mellett állnak ki. Az egyetemisták azt írják, mindannyian feltették már maguknak azt a kérdést, milyen közoktatásba kerülnek majd frissen végzettként, és hogy egyáltalán szeretnének-e tanárként elhelyezkedni. Ezekre a sztrájkrendelet megjelenése óta még nehezebb választ adni.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.