Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem egységes az álláspontja a szülőknek a kamuprofillal szexchatbe keveredő budapesti gimnáziumi tanár ügyében. Az Átlátszónak most tíz szülő küldött levelet, amelyben azt írják: a diákok többsége szerint nem volt tolakodó a tanár magatartása, ezt a magyarázatot csak utólag találták ki az álprofilt készítő gimnazisták.
Január végén az Átlátszó cikke alapján mi is beszámoltunk arról, hogy novemberben elküldtek egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert „az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett”, az iskola igazgatójának tájékoztatása szerint „sorozatosan vétett a szakma etikai követelményei ellen, a tanulókkal szemben tanúsított magatartása, a tanulók által elérhető közösségi oldalon szexuális viselkedése a tanulók lelki és mentális egészségét veszélyeztette”, sőt, „magát egy iskolánk diákja rokonának kiadó, nem valódi lányprofil által küldött képre válaszul” a nemi szervéről küldött fotókat egy közösségi oldalon.
A tanár a fotókat egy olyan álprofilnak küldte, amelyet néhány, általa is tanított tizedikes hozott létre. A diákok azt mondták, csapdának szánták az álprofilt, mert a férfi furcsán viselkedett a lányokkal - több osztálytársuk rendszeresen arra panaszkodott, hogy kényelmetlenül érzi magát a tanár jelenlétében, mert a férfi „kellemetlenül bámulta a testüket”. A képek többekhez is eljutottak, a tanárt azonnal elbocsátották és feljelentették, de két diák ellen is fegyelmi eljárás indult a tanár emberi méltóságának megsértése miatt.
Az Átlátszó cikkére a gimnázium igazgatója, Neizer Zita nyilvános Facebook-posztban reagált, abban azt írta:
„Az álprofilt készítő diákok azt állítják, hogy a cselekedetük megmentő akció volt. Biztos, írásos forrásból tudjuk, hogy ezt az indokot aznap találták ki, amikor az ügyet vizsgáló szülői értekezletről értesültek, annak érdekében, hogy a felelősségre vonást elkerüljék. A teljes történet ismeretében iskolánk nevelőtestülete átgondoltan döntött. A volt pedagógusunk tettét természetesen helytelenítjük, és elfogadhatatlannak tartjuk, ezért is került sor az azonnali elbocsátására. Mivel biztosan tudjuk, hogy az álprofil kezelésében részt vevő diákok nem megmentők, az ő tettüket – ebben a formában – szintén helytelenítjük”.
Az Átlászónak most az érintett osztályból tíz szülő küldött levelet. Ebben azt írják, „a közvélemény a tények pontos ismerete nélkül von le negatív következtetést a történtekből, indokolatlanul minősítve ezzel az iskolát, annak vezetését, tanárait, tanulóit és a szülőket. A cikkben megjelent szülői nyilatkozatok és a kamu profilról közölt adatok egy része kontextusokból kiemelt”.
Azt is írják, az események kronológiája nem stimmel. „Az azóta az osztályban elhangzott nyilatkozatok azt támasztják alá, hogy a kamuprofil készítése történt meg először, és csak a botrány kirobbanása után állt néhány lány az ügyben részt vevő fiúk mellé, indokot szolgáltatva a cselekedetükhöz” – olvasható a levelükben.
Kiemelik, hogy 2020 novembere és 2021 májusa között online oktatás volt, ezt követően a tanárral mindössze öt órája volt az osztálynak, korábban pedig nem tanította őket a férfi. „A fiúk 2021. július közepén (a nyári szünet alatt) minden bizonnyal csak a hecc kedvéért vették fel a kapcsolatot a tanárral, egy, a kezdetben – tudomásunk szerint – 18 éves lányként regisztrált kamuprofilról” – teszik hozzá.
Úgy folytatják, hogy a cikkben említett szülői értekezleten 7 lány állt fel a 24-ből a tanárt vádolva, „míg 17 lány értetlenül nézett össze, hogy mi is a vád a tanár ellen, hiszen ők nem tapasztaltak ilyen típusú közeledést, ezért nem is érezték magukat rosszul a tanár társaságában, jelenlétében”.
„A több mint 30 fős osztályból a tanulók bő kétharmada nem értett, és most sem ért egyet a chatelő fiúk cselekedetével. Mi, a többségben lévő szülők, úgy gondoljuk, hogy a fiúknak is vállalniuk kellett volna a felelősséget, nemcsak az érintett tanárnak. Milyen “hőstett” az, ahol a szóban forgó tanár intim képét előbb látja a diákok jelentős része, mint az igazgató, a fiúk szülei, a rendőrség, vagy bárki, aki érdemben fel tudna lépni? A fiúk nemcsak a tanár fotójával éltek vissza, hanem annak a lánynak a személyiségi jogaival is, akinek az intim fotóját elküldték a tanár számára” – áll a levélben.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).