Bevált a rendszer, Romániában folytatódik a diákok iskolai tesztelése

Az országban folytatni fogják a rendszeres szűrést, ugyanis az elvégzett gyorstesztek kétharmadát a PCR-tesztek is igazolták a diákoknál.

  • Eduline/MTI

Sorin Cimpeanu oktatási miniszter szerint nem szabad alábecsülni, hogy kétezer diákot így idejében karanténba tudtak küldeni, ugyanis ha ők a közösségben maradtak volna, szerinte további húszezer társukat fertőzhették volna meg.

Romániában az oktatási tárca 18,5 millió nyáltesztet kapott a katasztrófavédelemtől, ami számításai szerint elegendő lesz arra, hogy még két hónapig rendszeresen teszteljék az iskolásokat. Az iskolákban mintegy 15 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma egy hét alatt, ami a járvány terjedési sebességének lassulását jelzi, hiszen a múlt pénteki összesítés még azt mutatta, hogy egy hét alatt megduplázódott a fertőzött iskolások száma.

Az is bizakodásra adhat okot, hogy a héten egyetlen megyében sem kell valamennyi iskolát bezárni, ugyanis a hatályos rendelkezések szerint ezt csak ott kell elrendelni, ahol betelt a koronavírusos betegeknek elkülönített kórházi ágyak több mint 75 százaléka. Az iskolák bezárásának elkerüléséhez azonban Kolozs megyében arra volt szükség, hogy további kórházi kapacitásokat különítsenek el a fertőzöttek számára. A korábbi hétszázról ezerre növelték a covid-ágyak számát, így sikerült leszorítani a kórházak telítettségi mutatóját. Persze egyes tanintézmények szintjén továbbra is elrendelhetik az online oktatást, ha a közösségben megjelenik a fertőzés.

 Az oktatási miniszter által pénteken közölt heti összesítés szerint jelenleg több mint 32 ezer diák (a tanulók 1,1 százaléka) és csaknem 8300 tanár (a pedagógusok 3 százaléka) fertőzött, ezért 4757 osztályban (3,4 százalék), illetve 163 iskolában (0,9 százalék) függesztették fel az óralátogatást és tértek át online oktatásra.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.