Középiskolai felvételi: itt nézhetitek meg, mekkora volt a túljelentkezés tavaly

Bár a központi felvételi eredményére és a szóbeli behívási ponthatáraira még várni kell, azt már most megnézhetitek, mekkora volt a túljelentkezés a középiskolákban tavaly és a korábbi években.

  • Eduline

Az Oktatási Hivatal felületén elérhetőek a korábbi évek túljelentkezési adatai. Az adatbázisban középiskolára, tanévre és tanulmányi területre is kereshettek.

Oktatási Hivatal

A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium négy évfolyamos képzéseire 34-34 nyolcadikosnak vettek fel, az osztályokba azonban tavaly 130-164 diák jelentkezett. Hasonlóan magas volt a túljelentkezés az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban, ahol a nyolcosztályos képzés 34 férőhelyére 310 diák adta be jelentkezését.

A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumot is sok jelentkező választotta tavaly, a biológia-kémia szakos osztály 15 férőhelyére 114-en jelentkeztek, míg az emelt szintű fizika-matematikaoktatást kínáló osztály 30 férőhelyét 136-an jelölték meg. Népszerű volt a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium is: az intézmény 11 helyet hirdetett meg az emelt szintű angolos, spanyolos és németes osztályba, azonban a jelentkezők száma mindhárom képzésen meghaladta a 200 főt

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.