Mit követelnek a tanárok? Pontokba szedtük

Ma több száz iskolában sztrájkolnak ma a tanárok - mutatjuk, mit kérnek.

  • Eduline

A két nagy pedagógus-szakszervezet (a PDSZ és a PSZ) alapvetően

  • fizetésemelést és bérrendezést
  • komoly óraszámcsökkentést,
  • illetve azt is kérik a kormánytól, hogy ne kelljen fizetés nélküli szabadságra küldeni azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen.

A Pedagógusok Demokratikus szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hónapok óta tárgyal a minisztériummal, de nem jutottak dűlőre. A szakszervezetek még december közepén jelentette be, hogy január 31-ére kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveznek. Azt mondták, ha a figyelmeztető sztrájknak sem lesz hatása, március 16-án újra sztrájkolni fognak.

Több száz iskolában sztrájkolnak hétfő délelőtt a tanárok - folyamatosan frissülő tudósításunkat itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.