Oltott tanárszakosokkal pótolná a kényszerszabadságra küldött tanárokat több tankerület

A pedagógus szakszervezetek szerint negyedéves, oltott tanárszakosoknak kínált állást több tankerületi központ.

  • Eduline

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának adatai alapján 780 tanár tűnt el hirtelen az állami iskolákból a kötelező oltás miatt - számolt be az RTL híradója. A szakszervezetek szerint az iskolákban maradó tanárok erőn felül teljesítenek, hogy pótolni tudják a hiányzókat, sőt sok tanárszakos egyetemistának is felajánlották már a tankerületek, hogy "próbálják ki magukat élesben".

A Pécsi Tudományegyetem hallgatóit is levélben keresték meg, ennek tényét az egyetem sajtóosztálya is megerősítette a csatornának.

Az RTL-nek a minisztérium kifejtette, hogy a pedagógusok mindössze egy százaléka nem oltatta be magát, ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor azt mondta, hogy legalább még egy százaléknak a miniszteri mentesítés miatt egyelőre nem kell beoltatnia magát.

Persze ezek a felmentések egyszer le fognak járni. A szakképzést irányító Innovációs és Technológiai Minisztérium még nem adott pontos számokat az oltást visszautasító tanárok számáról.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.