Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nem számítanak komoly működési problémákra az oltást visszautasító pedagógusok szabadságolása miatt – mondta a köznevelési államtitkár a Népszavának.
Maruzsa Zoltán a lapnak úgy nyilatkozott, már tavasszal is az országos átlag felett volt a pedagógusok átoltottsága. „Örültünk volna, ha ez elégnek bizonyul, de látjuk, hogy itt az újabb járványhullám, és nem áll meg az iskolák kapujában. Örülök neki, hogy most december folyamán minden nap 3-400-an vették fel közülük az oltást, de végleges adatunk csak január elején lesz” – mondta.
A köznevelési államtitkár hozzátette: azt látják, hogy az oltottak mellett nő azoknak a száma is, akik egészségügyi okkal igazolják, hogy nem oltathatják be magukat. „Nyilván az orvosok egyéni szakmai felelőssége, hogy kinek, mi alapján állítanak ki ilyen mentesítést. Több panaszt is kaptunk, hogy valakinek kiállítják, valakinek nem, ez a következő egy-két hétben ki fog kristályosodni” – magyarázta.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a pedagógus-szakszervezetek azt kérik, hogy azok, akik már átestek a betegségen, kapjanak felmentést a kötelező oltás alól. Erre a felvetésre Maruzsa Zoltán azt mondta, „annak a felmérése, hogy ez milyen védettségi szintet biztosít, mikor volt beteg, hogyan reagált a fertőzésre az érintett, egészségügyi, nem köznevelés-szakmai szempontok szerint történik. Ha ezt az orvos igazolja, akkor mentesítheti a kötelezettség alól az érintett pedagógust”.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.