Sok a fertőzött a brit iskolákban, de egyelőre nem akarnak zárni

Anglia egyes területein már komolyan küzdenek az iskolák, hogy nyitva maradhassanak - egyre több a fertőzött a diákok és a tanárok között is.

  • Csik Veronika

A brit iskolai vezetők szervezetének vezetője azt mondta a BBC-nek, hogy tud olyan iskoláról, ahol a tanárok negyede több hete hiányzik az iskolából. Olyan esetek is voltak, hogy a közegészségügy kérte az intézményeket, inkább térjenek át online oktatásra. Egy friss jelentés szerint az iskolák ha kell, készen állnak arra, hogy átálljanak online oktatásra – írja az oldal – vannak iskolák, aki jelezték a diákoknak biztos, ami biztos alapon vigyék haza a laptopjukat.

A minisztérium kijelentette, hogy mindent megtesznek azért, hogy az iskolák nyitva maradhassanak, de a héten jelezték azt is: nem tudják garantálni, hogy nem lesz olyan iskola, ahol át kell majd állni a távoktatásra.

Skóciában a minisztérium szerint új intézkedésekre van szükség a vírus terjedése miatt, de kitartanak amellett, hogy az iskolákat nem zárják be idő előtt.

Angliában a legfrissebb adatok szerint december 9-én, csütörtökön 236 ezer diák hiányzott koronavírus-fertőzés miatt. Ez 13%-os növekedés a legutóbbi felméréshez képest.

Walesben már döntöttek

Két walesi megye iskolái ezen a hétvégén áttérnek az online oktatásra. Denbighshire-ben a jelenléti oktatás pénteken ér véget, Anglesey-ben pedig jövő hétfőtől online órákon ülnek majd a diákok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.