Középiskolai rangsor, egészen másképp: hol fejlesztik a leghatékonyabban a diákok képességeit?

Legkésőbb február közepéig dönteniük kell a nyolcadikosoknak arról, hol szeretnének továbbtanulni. Nincs könnyű dolguk: egész egyszerűen túl nagy a választék, főként Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Igyekszünk segíteni, ma például egy listát hoztunk azokról a középiskolákról, ahol a pedagógiai munka fejlesztő hatása az átlagosnál nagyobb.

  • Eduline

Az Oktatási Hivatal évről évre közzéteszi azoknak az iskoláknak a listáját, ahol a pedagógiai munka fejlesztő hatása az átlagosnál nagyobb. Hogy miért? Mert a magyar oktatásra az jellemző, hogy egy diák korábbi mérési eredményeiből könnyen megjósolható, milyen lesz a későbbi teljesítménye. Vagyis ha a 8. évfolyamos kompetenciamérésen közepes eredményt ért el, valószínűleg a 10. évfolyamoson is hasonló lesz az eredmény.

De vannak olyan iskolák, ahol ez nem így van, és a diákok tizedikesként például sokkal több pontot szereznek a kompetenciamérésen, mint amire nyolcadikos eredményei alapján számítani lehetett volna. „Azaz az átlagosnál nagyobb az ott folyó pedagógiai munka fejlesztő hatása” – von mérleget az Oktatási Hivatal.

A következő listán azokat az intézményeket találjátok, amelyek a 10. évfolyamosok kompetenciamérésének eredménye alapján matematikából az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok képességeit. A lista a 2019-es kompetenciamérés alapján készült, 2020-ban ugyanis a koronavírus-járvány miatt elmaradt a teszt, a 2021-es eredményeit pedig még nem hozták nyilvánosságra. Az intézmények neve mögött szereplő szám azt jelzi, hogy a 2014 és 2019 közötti időszakban hányszor került a leghatékonyabban fejlesztő iskolák közé az adott intézmény.

  • Zsámbéki Premontrei Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (1)
  • Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (2)
  • Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola, Budapest (3)
  • Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium, Eger (1)
  • Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr (1)
  • Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (2)
  • Budapest Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola (1)
  • Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1)
  • Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma (2)
  • Budapesti Gépészeti SZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (2)
  • Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma (3)
  • Budenz József Alapítványi Gimnázium (2)
  • Corvin Mátyás Gimnázium, Budapest (2)
  • Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr (1)
  • Egri Dobó István Gimnázium (1)
  • Eötvös József Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Heves (1)
  • Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma - gimnáziumi képzés (1)
  • Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma - szakgimnáziumi képzés (2)
  • Európa 2000 Középiskola, Budapest (1)
  • Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium (1)
  • Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola (1)
  • Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár (1)
  • Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc (1)
  • Gomba Levente Gimnázium, Putnok (3)
  • Gyulai SZC Ady Endre-Bay Zoltán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Sarkad (1)
  • Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Makó (3)
  • Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (3)
  • Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (1)
  • Karcagi SZC Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (1)
  • Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr (2)
  • Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen (3)
  • Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Komló (2)
  • Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc (1)
  • Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma (2)
  • Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma (3)
  • Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (1)
  • Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (1)
  • Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (1)
  • Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakgimnáziuma (2)
  • Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma (2)
  • Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Mosonmagyaróvár (1)
  • Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Sopron (4)
  • Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma (2)
  • Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Budapest (2)
  • Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola, Pomáz (1)
  • Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Fonyód (2)
  • Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (3)
  • Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma (1)
  • Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola, Szeged (2)
  • Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (4)
  • Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézménye (1)
  • Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza (1)
  • Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium, Pécs (1)
  • Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium (3)
  • Szolnoki SZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma, Újszász (1)
  • Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium, Budapest (1)
  • Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium (2)
  • Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa (1)
  • Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium (1)
  • Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium, Simontornya (1)
  • Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kisvárda (2)
  • Varga Katalin Gimnázium, Szolnok (1)

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.