Iskolai lövöldözés volt egy michigani iskolában, hárman életüket vesztették

Három diák életét vesztette és nyolcan megsebesültek, amikor kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában egy 15 éves diák lövöldözni kezdett.

  • Eduline

A fiú 15-20 lövést adott le félautomata kézifegyveréből a Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található, 22 ezer lakosú településen, majd ellenállás nélkül megadta magát az öt percen belül kiérkező rendőröknek.

A halálos áldozatok között két lány van, egyikük 14, másikuk 17 éves volt. A harmadik halálos áldozat egy 16 éves fiú. A sebesültek többségének állapota Michael McCabe helyi seriffhelyettes szerint stabil, kettejükre további műtétek várnak.

Születi tanácsára az ámokfutó nem tett vallomást, így nem világos, hogy mi volt az indítóoka, célzottan vagy találomra választotta ki áldozatait. Azt viszont a hatóságok kizárták, hogy társai is lettek volna a lövöldözés során.

Michael Bouchard seriff később arról számolt be, hogy a gyilkos fegyvert az elkövető apja vásárolta néhány nappal ezelőtt, de azt még nem tudják, miért. A fiú lőgyakorlatokat tartott a 9 milliméteres fegyverrel, és később képeket osztott meg róla, illetve az eltalált célpontokról.

McCabe elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a közösségi médiában több diákot előzetesen figyelmeztettek arra, hogy valaki veszélyes akciót tervez az iskolában. A rendőrségnek nincs tudomása semmi ilyesmiről - jelentette ki a seriffhelyettes.

A támadást követően az iskolát lezárták. Egyes diákok az osztálytermekben bezárkózva kerestek menedéket, amíg a hatóságok átkutatták az épületet. Üzent a gyászoló családoknak a Minnesota államban tartózkodó Joe Biden amerikai elnök is. Őszinte részvétéről biztosította a hozzátartozókat, akiknek - szavai szerint - "el kell viselniük szerettük elvesztésének elképzelhetetlen fájdalmát".

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.