A minisztérium szerint csak az iskolák egy százalékában kellett intézkedni koronavírus-fertőzöttek miatt

Az Emberi Erőforrások Minisztérium által közölt járványügyi adatok alapján kevés iskolában és óvodában kellett intézkedni a járvány miatt.

  • Csik Veronika

Az iskolák 1 százalékában, óvodák 2 százalékában kellett intézkedni a vírus miatt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Indexnek. Ennek ellenére látszik, hogy az iskolák több helyen szigorú óvintézkedéseket vezettek be. Az őszi szünet után több budapesti gimnáziumban és technikumban tették kötelezővé a maszkviselést, más intézményekben pedig újra mérik reggelente a diákok testhőmérsékletét.

„Az iskolába érkezéstől a tanítás végéig (az épület elhagyásáig) újra kötelező maszkot viselni. Ez alól csak az étkezés jelent kivételt” – olvasható a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium oldalán, ahol november 3-tól szigorítottak a szabályokon. Az épület bejáratainál mérik a diákok és a tanárok testhőmérsékletét, kötelező a kézfertőtlenítés, és az órák után fertőtlenítik a padokat és a tanári asztalt. Az 5-6. évfolyamosoktól azt kérik, hogy ha velük egy háztartásban élő személy fertőződik meg koronavírussal, tíz napig ne menjenek iskolába. A 7-12. évfolyamosok ilyen esetben azonban egy negatív antigén vagy PCR-teszttel „ki lehet váltani” a tíznapos kényszerszünetet.

A budaoestiek mellett több vidéki gimnáziumban és technikumban is a maszkhasználat bevezetése mellett döntöttek az elmúlt napokban. Van olyan intézmény, ahol egyelőre csak a külsős látogatókra vonatkozik az előírás, máshol a diákoknak egész nap viselniük kell a maszkot. Nyíregyháza több intézményében írták elő a kötelező maszkviselést, a legtöbb iskolában nem a fertőzöttek magas száma miatt, hanem elővigyázatosságból. Van olyan intézmény, ahol reggelente újra mérik a diákok testhőmérsékletét.

Az egyetemek is szigorítanak, lassan nincs olyan intézmény, ahol ne lenne kötelező felvenni a maszkot az épületen belül és az órákon.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.