Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Több vidéki gimnáziumban és technikumban döntöttek a maszkhasználat bevezetése mellett az elmúlt napokban. Van olyan intézmény, ahol egyelőre csak a külsős látogatókra vonatkozik az előírás, máshol a diákoknak egész nap viselniük kell a maszkot.
"A romló járványügyi helyzetre való tekintettel 2021. november 8-tól (hétfőtől) az iskola és a kollégium területén a közösségi terekben (folyosó, aula) a maszk viselése kötelező! A tanórákon pedig ajánlott. Az iskolába érkezéskor kérünk mindenkit, hogy csak a kötelező kézfertőtlenítés után lépjenek be az épületbe. Ezek a szabályok vonatkoznak a látogatókra is!"
- tette közzé a Facebookon az Ajkai Gimnázium, Szakképző Iskola, Sportiskola. Az intézményben az őszi szünetről vége után szigorítottak.
Nem az ajkai az egyetlen vidéki középiskola, ahol a szigorításról döntöttel. Nyíregyháza több intézményében írták elő a kötelező maszkviselést, a legtöbb iskolában nem a fertőzöttek magas száma miatt, hanem elővigyázatosságból. Van olyan intézmény, ahol reggelente újra mérik a diákok testhőmérsékletét. A Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium november 5-én írta elő a kötelező maszkhasználatot, de ugyanez a szabály a Szent Imre Gimnázium és Általános Iskolában, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában és a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézményben is - írja a szon.hu.
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szintén november elején döntött a kötelező maszkhasználat bevezetéséről, az oldalukon az intézmény vezetője úgy fogalmaz, "a tanítási órákon történő maszkviselés még nem kötelező, de ajánljuk minden tanulónak, különösen azoknak, akik oltatlanok". Debrecenben sem ez az egyetlen intézmény, amely szigorított az elmúlt hetekben, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában is kötelező eltakarni az orrot és a szájat.
A székesfehérvári Kodolányi János Gimnáziumban is előírák a maszkhasználatot, ez azonban egyelőre csak a külsős látogatókra vonatkozik, akiknek azt is javasolják, hogy csak előzetes időpontegyeztetést követően lépjenek be az épületbe. Szigorított a miskolci Földes Ferenc Gimnázium is, az iskolában a maszk szabályos viselése kötelező azért, hogy maradhasson a személyes oktatás - írja az iskola. A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium is bejelentette, hogy úgy döntöttek, 2021. november 8-tól kötelező a maszkviselés a közösségi terekben és a folyosókon. A tantermekben, az órákon viszont nem kötelező maszkot viselni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).