Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem az idegen nyelvi órákkal van a legnagyobb probléma, a természettudomány és az informatika van a leggyengébb pozícióban – mondta a tanárhiányról a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Horváth Péter az Inforádiónak azt mondta, a természettudományi szakos tanárok átlagéletkora az összes tanár átlagéletkorához képet is lényegesen magasabb.
Egyetértett azzal, hogy nagy a különbség a fenntartók és a szakszervezetek által jelzett létszámhiány között – utóbbiak tanévkezdéskor 10-12 ezerre tették a hiányzó pedagógusok számát –, de pontos számot ő sem tud mondani.
Úgy véli, a tanárhiány fokozatosan alakult ki, a rendszerből kieső pedagógusok száma nagyobb, mint a rendszerbe érkezőké. A szakember szerint a következő években, ha csak a nyugdíjba vonulókat számoljuk és azt, hogy mennyien vannak jelen pillanatban a képzésben és – az előző időszak tapasztalatai alapján – közülük mennyien kezdik el a pedagóguspályát valóban, egyre rosszabb lesz a helyzet.
A pedagóguskar elnöke szerint legalább azt el kellene érni, hogy minél kevesebben hagyják el a pályát, aminek nyilván elsősorban anyagi oka van. Másrészt mindent meg kell tenni azért, hogy egyre többen válasszák a pedagóguspályát, és a képzés után maradjanak is a rendszerben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.