A napokban kapják meg a diákok a szakképzési ösztöndíjat

A napokban kapják meg a szeptemberi és az októberi szakképzési ösztöndíjat a kilencedikesek és a tizedikesek.

  • Eduline/MTI

 Az átalakított szakképzésben iskolatípustól függően 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár a kilencedikeseknek. Az összeg a későbbiekben a diákok teljesítményéhez igazodik.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára azt közölte, hogy a kifizetésekkel meg kellett várni a beiratkozások teljes lezárását, így a szeptemberi és októberi ösztöndíj együtt érkezik meg a tanulók számlájára.

A duális képzésben részt vevők munkabért kaphatnak diákként, a végzettek pedig pályakezdési támogatással kalkulálhatnak, amelyet először idén augusztusban fizettek ki a szakképzésből végzettséggel kilépőknek.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.