Újra ingyen utazhattok Európában: mutatjuk, meddig és hogyan jelentkezhettek

Ismét elindult a Discover EU program, amellyel körbeutazhatjátok Európát - idén azok is jelentkezhetnek, akik tavaly a járvány miatt nem tudtak.

  • Eduline

Ha a jelentkezésetek sikeres lesz, és kiválasztanak benneteket, legalább egy, legfeljebb harminc napig utazhattok majd 2022. március 1. és 2023. február 28. között - áll a program oldalán. A proram egy európai uniós kezdeményezés 18 éveseknek, hogy felfedezzék Európát.

Kik jelentkezhetnek?

Idén azok jelentkezhetnek az ingyenes utazási bérletekért, akik 2001. július 1. és 2003. december 31. között születtek. Ha szeretnétek barátokkal utazni, legfeljebb 4 főt beszervezhettek útitársként, de a csoport minden tagjának teljesítenie kell a részvételi feltételeket.

Ebben a pályázati fordulóban – kivételesen – azok is jelentkezhetnek, akik a szabályok értelmében 2020-ban pályázhattak volna, de erre nem volt lehetőségük, mert a koronavírus-világjárvány miatt 2020-ban mindkét pályázati fordulót törölték.

Meddig kell jelentkezni?

A jelentkezési határidő október 26. (kedd) dél.

A program részleteit, a gyakran ismételt kérdéseket itt nézhetitek meg. Itt pedig a jelentkezési lapot éritek el.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.