Egyre több diák hiányzik az iskolákból, dugig vannak az orvosi rendelők

Két hete kezdődött a tanítás, de már most sokan hiányoznak az iskolákból: leginkább köhögéssel, torokfájással, orrfolyással maradnak otthon.

  • Eduline

Egy budapesti általános iskolában tizenegy gyerek hiányzik a harmincból, egy másikban az osztálylétszám harminc, az egész iskola húsz százaléka hiányzik – írja a Forbes, amely megkeresett egy budakalászi gyermekorvost.

Tordas Dániel a lapnak azt mondta, a gyermekorvosi rendelők extrém leterheltséggel dolgoznak az iskolakezdés óta, de a felnőtt praxisban dolgozó kollégáitól is hasonlókat hall. A megbetegedések legtöbbje egyszerű nátha, amely azért okozott most kiugró esetszámokat, mert hirtelen és hosszú kihagyás után indult be újra az aktív közösségi élet az iskolákban.

„Másfél év után szabadult fel az ország annyira, hogy az iskolába is visszatérjenek a gyerekek, a szervezetük pedig hirtelen újra kórokozókkal találkozik” – mondta, hozzátéve: ami korábban csak októberben-novemberben jelentkezett, az idén már szeptemberben legyűri az immunrendszert.

Hozzáteszi: kilenc-tíz hónapja több volt a pozitív, mint a negatív covidteszt a rendelőkben, ez egyelőre fordítva van, de a szülőknek észben kell tartaniuk, hogy a tünetek mögött bármikor állhat a delta variáns, ezért a szülő és az iskola egyéni felelőssége most kiemelten fontos.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.