Február végéig is érvényesek lehetnek a régi diákigazolványok, ha meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

A jelenlegi szabályok szerint a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig érvényesek. A kormány a rendkívüli jogrendet 2022-ig tervezi meghosszabbítani. Mi lesz az igazolványokkal?

  • Csik Veronika

2022. január 1-jéig tervezi kitolni a jelenlegi vészhelyzet és a rendkívüli jogrend érvényességét a kormány, ezt azonban az Országgyűlésnek is meg kell szavaznia. Ha elfogadják a javaslatot, az a vészhelyzet ideje alatt lejárt diákigazolványok érvényességét is befolyásolhatja.

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint ugyanis a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig fogadják el a diákigazolványokat, ami egészen eddig azt jelentette, hogy november közepéig utazhattok kedvezményesen a régi matricákkal. A rendkívüli jogrend hosszabbítása miatt ez a határidő - a javaslat elfogadása után - február végéig kitolódhat.

Pontosan melyik matricát fogadják el most?

Az általános és középiskolásoknak a 2019/2020-as és 2020/2021-es tanév matricáját, a felsőoktatásban pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricáját, illetve a 2020/2021-es tanév első és második féléves matricáját is használhatjátok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.