Komolyan drágulhat az iskolai menza jövőre

A téma egy kormányrendelet miatt került az asztalra, ez ugyanis előírja, hogy jobb alapanyagokat kell használni, de azok persze drágábbak is.

  • Csik Veronika

Egy friss jogszabály alapvetően átalakítja az óvodák, iskolák és szociális intézmények részére biztosított étkezést. A Napi.hu szerint a változás egyik eleme, hogy a 2022. január 1-től a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia - ez azonban áremelkedést is hozhat.

a szakmai szervezetek úgy számolnak, hogy akár 30-40 százalékkal is növekedhetnek a nyersanyagárak és ezáltal a menza költsége.

„Az, hogy ebből a szülők mit fognak megérezni, csak az önkormányzatokon múlik, hiszen ők állapítják meg a fizetendő térítési díjakat” – írta a lap.

A Magyar Közétkeztetők Szövetsége már készített is egy ajánlást. Számításaik szerint egy most 322 forintos óvodai ebéd jövőre 434 forintra, az iskolásoké 437-ről 589 forintra emelkedne. A gimnáziumokban jelenleg érvényes 522 forintos ebédár 705 forint lenne jövőre az ajánlás szerint.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.