Emmi: nem kell maszk, nem lesz tesztelés és lázmérés az iskolákban

Hetek óta tartó kérdéscunami után végre kiadta év eleji közleményét az Emberi Erőforrások Minisztériuma - az "alapvető egészségvédelmi szabályok" betartását várják az iskolákban.

  • Eduline/MTI

Az Emmi azt közölte az MTI-vel, hogy a magas átoltottságnak köszönhetően nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapi életben, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő ilyen intézkedéseket. Konkrétumok nem is kerültek a közleménybe, ennek értelmében nem lesz kötelező a maszkviselés, nem lesz tesztelés az év elején és arról sem esett szó, milye hatásköre lesz a járványügyi döntésekben az iskolaigazgatóknak.

Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását - áll az Emmi közleményében.

Kérik, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat, és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra. Hozzátették, "továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.