Betiltják a textilmaszkokat a román iskolákban

A tanárok és a diákok kizárólag orvosi maszkot viselhetnek majd az intézményekben.

  • Eduline

„Romániában a jelenléti oktatás elindításáról döntöttek, ám ehhez különféle megszorításokra van szükség, ilyen „divat maszkok” használata is.”

-írja az Index.hu a Főtér oldalára hivatkozva. Az új szabályt az egészségügyi tárcavezető jelentette be, azzal indokolva, hogy a fiatalok körében népszerű, divatos kiegészítőkké vált textilmaszkok nem biztosítanak olyan hatékony védelmet, mint az orvosi maszkok.

Az országban az oktatási intézmények beltereiben, illetve a megnyitó ünnepségeken kötelező lesz a maszkviselés minden 6 évnél idősebb diák, illetve a teljes tanári kar számára.

Szerte a világban változatos szabályokkal készülnek az új tanévre, a különböző forgatókönyveket itt gyűjtöttük össze:

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.