Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az ADOM Diákmozgalom ma indította az aláírásgyűjtést, amihez már most annyian szeretnének egyszerre csatlakozni, hogy a honlap szervere időről időre lefagy.
"Sajnos a járványügyi helyzet még mindig nem indokolja az iskolák teljes nyitását, hiszen naponta még mindig közel 200 haláleset történik. Bár már több millió beoltott van, a legtöbben csak az első dózist kapták meg, így még nem alakulhatott ki megfelelő védettség a szervezetükben" - olvasható az ADOM Diákmozgalom oldalán, ahol azt is hozzáteszik: aggódnak az indiai variáns közelsége és magas fertőzőképessége miatt, aggódnak az immungyenge diákokért és szülőkért, illetve azokért a tanárokért is, akik még nem kapták meg az oltást, vagy akiknél még nem alakult ki két hét alatt a védettség.
A diákok éppen ezért azt javasolják,
NE legyen kötelező a jelenléti oktatás május 10-től!
Továbbá szeretnék, ha a tanév végéig elfogadnák a szülői igazolásokat és nem számítana bele a 250 óra hiányzásba, ha valaki a vírushelyzet miatt nem szeretné veszélynek kitenni magát és a családját. "Hadd döntsék el a diákok, tanárok, szülők az igazgatóval együtt, hogy kinyisson-e az iskola arra az 5 hétre vagy sem! Szülessen helyi döntés arról, hogy milyen formában szeretnék folytatni az oktatást" - írják.
De nem ez az egyetlen petíció, amit a május 10-ei iskolanyitás elhalasztása érdekében indítottak. A peticiok.com oldalon is számos aláírásgyűjtés indult az ügy érdekében. A legtöbb petícióban a járványügyi adatokkal indokolják, miért szeretnék, ha továbbra is online folytatódna az oktatás. De többen értelmetlennek tartják azt is, hogy mindössze nagyjából másfél hónapra kellene visszaülni a padokba.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.