Galgóczi: május 10-től év végéig már nem áll vissza a digitális oktatás az iskolákban

Az érettségi első hete után már általánostól középiskoláig mindenki személyesen tanul majd, és ez az év végéig így is marad. A digitális oktatás ugyanis "jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is" - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

  • Eduline/MTI

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok - közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap. Ugyanakkor kiemelte: ennek ellenére a védelmi intézkedések és a higiéniás szabályok betartása továbbra is fontos. 

Kitért arra is, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak majd.

A digitális oktatás jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is - mondta.

Galgóczi Ágnes azt mondta, a járvány alakulásának függvényében fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, a maszkviselés azonban "egy ideig még velünk marad".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu