Megjelent a koronavírus: az egész osztály karanténba került

Három nap normál tanítás után egy egész osztály karanténba került az egyik nagyatádi iskolában.

  • Eduline

Nagyatádon a diákok 23 százaléka maradt otthon hétfőn, az Árpád iskolában is sok a hiányzó - írja az Atádhír. Információik szerint szerdán kiderült, hogy az egyik alsós koronavírusos: a diáknak az egyik szülője lett beteg, majd a család tesztelése után a gyerek tesztje is pozitív lett.

Így aztán három nap normál oktatás után az egész osztály karanténba került a két, őket tanító pedagógussal egyetemben, így nekik tíz napig bizonyosan ismét elrendelték a digitális oktatást.

Az iskola másik hét alsós osztályában azonban továbbra is érvényben maradt a jelenléti oktatás, a diákoknak azonban kötelező a maszkviselés a szünetben és az aulában is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.