PSZ: pont az óvodások és az alsósok esetében nehéz betartatni a védekezési szabályokat

Részsikernek tekinti a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a felsősök továbbra is online tanulhatnak - azonban az ovisok és az alsósok esetében vannak fenntartásaik.

  • Csik Veronika

A hvg.hu-val a tegnapi bejelentés után közölte a PSZ, aggasztónak találják, hogy április 19-től éppen azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legkevésbé lehet megvalósítani a távolságtartást, vagyis az óvodásoknál és az alsósoknál.

Szerintük kérdéses, hogy az iskolákban lesz-e elegendő pedagógus, hogy a felsősök üres tantermeit is felhasználva megosszák az osztályokat, és elkerüljék, hogy járványgóccá váljon az intézmény, de szerintük ennek megvan az elvi lehetősége.

Az óvodákban azonban, ahol 45 négyzetméteren 25-30 gyerek is van, nehéz lesz ezt elkerülni. Gosztonyi Gábor a szakszervezet alelnöke elmondta a lapnak: a PSZ-hez folyamatosan érkeznek a jelzések, hogy óvónők, dajkák, gyerekek kapják el a vírust a jelenleg ügyeleti rendben működő óvodákban is.

Orbán Viktor tegnap jelentette be, hogy az eredeti tervekkel szemben a felsősöknek és a kisgimnazistáknak sem kell április 19-én bemenni az iskolába, május 10-ig online formában tanulnak majd. Ezzel szemben az obisoknak és az alsósoknak elindul a személyes oktatás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.