Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A kérdőívet a Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért közösség készítette, és arra kérdeztek rá, a szülők visszaengedik-e a gyermekeiket az intézményekbe április 19-től.
Összességében a szülők 76,3%-a inkább nem tartja biztonságosnak az intézmények újranyitását
- derül ki a Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért közösség online felméréséből, amely az április 19-ére tervezett óvoda- és iskolanyitással kapcsolatban készült.
A kérdőívre alig két és fél nap alatt 85 181 válasz érkezett. Szerintük ez a rendkívül magas szám is azt mutatja, hogy a szülők körében különösen kiemelt kérdés a jelenlegi járványügyi helyzetben az intézmények újranyitása és az azzal járó kockázatok vállalása.
A kutatás eredményeiből kiderül, a szülők 29,4%-a bizonytalan abban, hogy visszaengedi-e a gyermekét az iskolába április 19-én. Mindössze 34,7% jelenti ki, hogy biztosan visszaengedi, 33,5% azonban nem akarja visszaengedni.
Érdekesség azonban, hogy a szülők egy része annak ellenére engedné iskolába a gyermekét, hogy azt nem tartja biztonságosnak. Ilyenkor a döntésben a biztonságérzet mellett egyéb tényezők is szerepet játszanak - például az, hogy megoldható-e a gyermek felügyelete. A családok azt is elvárnák, hogy az állam ne hagyja őket magukra: a szülők 87,6%-a szükségesnek tartaná, hogy bértámogatást kapjon, amíg otthon kell maradnia a gyermekével.
Összességében "a kérdőív eredményei arra mutatnak, hogy a szülők veszélyesnek tartják az intézmények újranyitását. Cselekvési szándékaik kialakításában sem a gazdasági megfontolások, sem pedig a tanulmányi előrehaladásra irányuló vélekedések nem játszanak kimutatható szerepet. A betegségtől való félelemmel szemben egyedül a retorzióktól való félelem látszik ellentétes erőnek" - olvasható a közösség Facebook-oldalán.
✏️ A Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért közösség 2021. április 6. és 9. között online felmérést végzett a szülők...
Közzétette: Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért – 2021. április 12., hétfő
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).