A KRÉTA működtetője viszi el a balhét tegnapi rendszerleállás miatt

Megpróbálták, mégsem nem sikerült felkészülni az óriási rendszerterhelésre.

  • Eduline

Tegnap kezdődött az általános iskolákban is a távoktatás, a hétfő reggeli iskolakezdést azonban a KRÉTA-rendszer nem bírta. Sok helyen akadozott, máshol teljesen le is fagyott, még a belépést sem engedte. Erre reagálva tegnap a rendszer működtetője, az eKRÉTA Informatikai Zrt. azt közölte, annak ellenére, hogy megpróbálták szimulációval, tervezéssel felkészülni az első teljes digitális nap reggelén várható óriási rendszerterhelésre, nem tudták a KRÉTA rendszert és DKT (Digitális Kollaborációs Tér) modulját kiszolgáló erőforrásokat megfelelően elosztani, beállítani,

amiért is a felelősség kizárólag az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t terheli.

- idézi a hvg.hu. Az oldal szerint korábban a Klebelsberg Központ azt közölte, hogy a hibát a hirtelen túlterhelés okozta, és az, hogy a minisztérium és a Klebelsberg Központ világos jelzése ellenére az eKRÉTA Zrt. alulbecsülte a várható terhelést. A hibát azóta elhárította a működtető, így jelenleg már tudják használni az intézmények.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.