Középiskolai felvételi: mikor és hova fordulhattok, ha nem értetek egyet az értékeléssel?

Az írásbeli feladatlapok megoldásainak a felülvizsgálatát először a vizsgát szervező iskolánál, majd az Oktatási Hivatalnál kérhetitek. Mutatjuk, hogyan.

  • Tóth Alexandra

Ha úgy látjátok, hogy a központi felvételi vizsgátokat nem a javítási-értékelési útmutató szerint értékelték, írásbeli észrevételt tehettek a megtekintést követő első munkanap végéig (16 óráig). A határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Fontos, hogy az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.

Az észrevételt három munkanapon belül bírálja el az iskola, az eredményt pedig írásbeli határozatban közlik majd veletek. Ha nem értetek egyet az intézmény döntésével, akkor a határozat kézhezvételétől számítva három napotok van arra, hogy fellebbezést nyújtsatok be. Ezt írásban a vizsgát szervező iskolában, de az Oktatási Hivatalnak (OH) címezve kell megtennetek. Az iskola a fellebbezést − az ügyre vonatkozó dokumentumokkal együtt − egy munkanapon belül megküldi a Hivatalnak. Az OH-nak pedig nyolc napja van elbírálni az eredményt, amelyről ezt követően ti is és az iskola is értesítést kap. 

Azt, hogy meddig kell várnotok a középiskolai felvételi eredményeire, itt írtuk meg korábban. A 2021-es középiskolai felvételivel kapcsolatos legfrissebb híreinket pedig itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.